Miért költöztünk?
Magyarázat, avagy "Miért volt szükség erre a költözésre"?
Talán a jelenlegi helyzet több magyarázatot kíván. Mint már a hírben írtam, túl nagy az adatbázis; a panaszok már hónapok óta jönnek, hogy rossz az oldal színvonala, elvesznek a jó történetek a rosszak között. Volt egy időszak, amikor bazisok leállás volt, emiatt is rengeteg panasz érkezett. Megszüntettük a kiváltó okot - a frissítést jelző maileket kikapcsoltuk -, emiatt is jöttek a panaszok. Azt már csak halkan merem megjegyezni, hogy akármilyen kinézet kerül fel az oldalra, az is kap jó pár panaszt. Feltételezem, sejthetitek, hogy nem vagyok profi webprogramozó, sem designer, és nyilván az sem érdekel senkit, hogy egy-egy ilyen váltást nálam több napos alváskihagyás előz meg, az időm igen nagy részét az oldalra áldozom. De eddig nem bántam, szerettem az oldalt. Remélhetőleg ez nem fog változni a jövőben, annak ellenére sem, amit itt néhányan művelnek. Semmi anyagi hasznunk nincs az oldal után, és ez így van jól, mivel hobbiból hoztuk létre.
Egyetlen dolgot kérünk cserébe: ne kérdőjelezzétek meg a döntéseinket, amiket az oldal érdekében hozunk, mert mi ismerjük a műszaki adatokat, valamint a program működését. Ha úgy láttuk, hogy mindent elölről kell kezdeni, annak oka van. Nem azért csináljuk, mert ki akarunk cseszni veletek - már elnézést.
Számomra felfoghatatlan, hogy miért olyan nehéz megérteni, hogy csak ezekkel a lépésekkel haladhatunk előre. Ti is egy jól működő oldalt szeretnétek, nem?
Újra fel kell tölteni a történeteket, a kritikák pedig elvesznek. Na és? Nem dőlt össze a világ, ha maga a kritika a fontos, lementhetitek a gépre. Ha a kritikák száma, akkor... inkább nem formálok véleményt. Ha annyira népszerű volt a történeted, nyilván továbbra is az marad, írni fognak véleményt.
A "hülye szerkik még erre sem képesek" jellegű megszólalásokra annyit reagálnék, hogy amíg ingyen csináljuk, senkinek egy szava sem lehet. Mint már mondtam, nem ez a foglalkozásunk, nem tanultuk sehol, pusztán hobbiból csináljuk.
Nektek akartunk jót az oldal létrehozásával, bakker. A hőbörgéstől nem lesz jobb sem nektek, sem nekünk; csak nekünk megy el a kedvünk, és inkább abbahagyjuk az egészet. Persze az sem lenne jó, mert a "hülye szerkik még egy oldalt sem tudnak fenntartani", ugyebár...
Adminokról... véletlenszerűen lettek kiválasztva. Rákattintottunk a szerzők nevére, és ha a története alapján megfelelőnek találtuk, akkor írtunk neki egy felkérést, hogy legyen admin.
Ha nem elérhető a történet feltöltése funkció, az azért van, mert leállítottuk a feltöltést. Akárhány admin lenne, sok a történet, nem tudunk ennyi idő alatt végignézni több száz történetet.
A teljes törlés előtt körlevelezni fogunk, mindent megteszünk annak érdekében, hogy senkinek ne vesszen el a története amiatt, mert nem tudott róla.
Örülünk, hogy a többség ezt megértette, és higgyétek el, hihetetlenül jól esik. :-)
Calu
Akkor jöjjön egy kicsit kevésbé kedves (és jóval terjengősebb) magyarázat. Kérlek, gondoljátok végig a következőket - bár azt hittem, ez igazából magától értetődik.
1. Van-e nekünk ebből az oldalból bármiféle hasznunk?
NINCS.
Nem hazudok. Ez teljesen komoly.
NINCS BELŐLE HASZNUNK.
De ezen túltesszük magunkat, én pláne, mivel nekem jóval kevesebb energiám fekszik benne, mint Calunak. Pásztázzátok végig a szemetekkel az oldalt - ez a kódrengeteg itt az ő munkája, ami gyakorlatilag a semmiből lett. És, a félreértések elkerülése végett, ez most nem benyalás.
- Kiutalnak-e neki ezért VIP-helyeket a színházban, moziban? Kap-e kedvezményt a Tescóban? Karácsonykor esetleg ajándék könyvutalványt? Rózsaszirmokat szórnak-e a lábai elé, és fürdéskor afgán rabszolgák legyezgetik-e tejben ázó habtestét, hogy kárpótolják az idegeskedésért az adatbázis egyre riasztóbb mérete miatt?
...sajnos nem.
- Kap-e ő különösebb elismerést a munkájáért?
Nem, általában nem szokott kapni. De túlteszi magát rajta, mert ő kedves lány, és mert szereti ezt az oldalt és a felhasználóit. Igen, ő egy ilyen kedves és fura szerzet.
- Vajon földöntúli gyönyört okoznak-e neki a skinkészítéssel töltött fantasztikus percek?
Erről mondjuk őt kéne megkérdezni, de szerintem nem épp ez az új legális drog.
2. Tényleg szükség volt erre?
Igen. Most elvonatkoztatva attól, hogy mennyi kritika érte az oldal színvonalát, sajnos technikai okai is voltak a dolognak. Az adatbázisunk óriási. Nem tudja megnyitni a gépem. Komolyan. 12 perc kemény küzdelem és gyötrődés után kiírja, hogy túl nagy a fájl, és megadja magát. Nem is beszélve a szerver terheltségéről, de erről is jártattuk már eleget a szánkat, valaki hitt nekünk, valaki nem, annak sajnos hiába mondom el újra.
3. Jó-e nekünk az adminrendszer?
Nem jó.
Használjátok a fejeteket, emberek, kérlek! Nekünk miféle előnyünk származik abból, hogy adminokat kell keresnünk, és átnyálazni a történeteket? Miért jó az nekünk, ha valakit elutasítunk? Mindez csak plusz szervezést, idegeskedést, magyarázkodást igényel. A magyarázkodás pedig sokszor azt jelenti, hogy gyakorlatilag meg kell védenünk magunkat a saját oldalunkon (mert valahol az, a fenébe is) a döntéseinket kritizáló egyénekkel szemben, akik sokszor anélkül vagdalkoznak, hogy belegondoltak volna a szituációba.
Lehet, hogy csak én becsültem túl az idejárók szellemi képességeit, de bíztam benne, hogy mondjuk arra magatoktól is rájöttök, hogy ez nekünk sem jó, és bizonyára van oka annak, hogy meg kellett hozni ezt a döntést - bármennyire is hihetetlen, nem titeket akarunk szívatni, mivel alapvetően örülünk, ha ti jól érzitek magatokat itt. Egyébként alaposan átgondoltuk a lehetőségeket - nem, tényleg, alaposan átgondoltuk -, és ez a legjobb megoldás.
Ha mondjuk veszitek a fáradságot, hogy kicsit elvonatkoztassatok attól, hogy nektek mennyi pluszmunkát jelent ez, akkor talán ti is látjátok.
És még egy kérdés. Szerintetek nekünk mennyi pluszmunkát jelentett? (Nem, most nem a sajnálkozó és együttérző kommentekre hajtok, csak annyit kérek, hogy gondoljatok bele a helyzetünkbe, olyan nehéz ez?)
4. Mi alapján választottuk ki az adminokat?
Véletlenszerűen.
Nem, tényleg. VÉLETLENSZERŰEN.
Gondolom, ezt mindenki megmosolyogja, és megingathatatlan abban a hitében, hogy azokat pécéztük ki, akik megdicsérték a betűszínünk, vagy a kegyeinket keresték (lol), vagy legyezgették túláradó önérzetünk. Sajnálom, nem ez történt.
A valóság eléggé kiábrándító: fogtuk a szerzők listáját, és beleböktünk, megnéztük valamelyik történetének pár fejezetét, és ez alapján döntöttünk, hogy alkalmas-e. Sokszor teljesen ismeretlen nevekre, kevés kritikával, mert így volt a legigazságosabb. Sajnálom, emellett a módszer mellett én kardoskodtam, és kész vagyok tárgyalni hatékonyabb javaslatokról, de ez tűnt a legkorrektebbnek, mert így mindenki ugyanakkora eséllyel indult.
Nyugodt szívvel állíthatom, hogy én vagyok az adminrendszer legnagyobb ellenzője. Ebből fakadóan számtalan vitát folytattam már, többek között a fórumon is, vissza lehet keresni. Nem szívlelem a dolgot, mivel emberek vagyunk, és az emberek hajlamosak arra, hogy felsőbbrendűen kezdjenek viselkedni, amint valamiféle hatalomhoz jutnak. Ezt nem tudjuk kiküszöbölni. De megpróbáljuk valamennyire kompenzálni. Ezért van ilyen sok admin, és ezért fogjuk őket cserélgetni. Igen, ti, akik most nem vagytok adminok, lehet, hogy a következő váltásnál találtok egy felkérő levelet a postafiókotokban - anélkül, hogy akár egyetlen szót is szóltatok volna a fórumon vagy a chaten. Az egyetlen kitétel, hogy elfogadható legyen a helyesírásotok, meg szerencsétek legyen, és pont az egerünk alá essetek.
Lehet, hogy az adminok most kevésbé különlegesnek érzik magukat, sajnálom, de tényleg ez történt.
5. Mi alapján küldötök el embereket?
Próbálunk objektívek lenni, és normális követelményeket támasztani egy-egy írással kapcsolatban. Mit jelent ez a gyakorlatban?
- a történetednek legyen normális leírása. Legalább próbálkozz, már azt is díjazzuk.
- ne legyen kifejezetten fájdalmas a helyesírás. Azért hadd várjunk el annyit, hogy ha mást nem is, de legalább a Word helyesírás-ellenőrzőjét lefuttasd, illetve olvasd el a Helyesírási segédletet. A te érdeked is, hogy igényesebb legyen az írásod.
- legyen legalább 700 szó, ha nem novelláról van szó. De az sem érdekel, ha rövidebb, csak ne legyen összecsapott, és látsszon, hogy foglalkoztál vele.
- legyen megfelelő a korhatár. Igen, félünk a gyermekükért aggódó szülők haragjától. Vessetek meg. Egyébként nekünk tökmindegy lenne, már sok mindent láttunk/hallottunk. (Meglepődnétek.)
Sajnálom, ha nyers voltam, nem akartam senkinek sem a lelkébe gyalogolni, de értsétek meg, kérlek, hogy ez nem a személyetek iránti támadás.
Értem én, hogy kimásolni és beillesztgetni a történeteteket energiát igényel, de szükség van rá. Miért akarnánk nektek rosszat?
És köszönöm azoknak, akik megértették. Meg azoknak, akik végigolvasták ezt, és nem utálnak érte.
niagara